Piromantika

A romantika és a piromán, "piromantika" közt nem csak a betűk terén vannak a hasonlóságok. Kezdő szerelmesként úgy is lehet mondani, hogy lángra lobbantották a szívemet. Ekkor még képes voltam a hinni a mesékben...

Ma már nem hiszek bennük. Tudom hogy léteznek jó és varázslatos dolgok, de mind csak relativitás kérdése. Ami nekem varázslat, másnak talán fabatkám sem ér. Nem tudok hinni sem a jó, csodaszép tündérmesékben, sem pedig a csúf, gonosz lényekben.

Nem hiszek abban, hogy a sötétség magában rejt valakit meg valamit, így bátran merek kimenni a sötét éjszakába, hogy mint egy félő tinédzser elbújva lopjak magamnak egy slukkot, és új értelmet nyer a piromantika. Megvan hozzá minden. Romantika és lángra lobbanást. Egy-egy romantikus pillanat helyett bánatomban rágyújtok. Olyan a szerelem is, mint a dohányzás. Az öngyújtó lángja izzó parázsként folytatja életét, haloványon pislákol egy darabig, majd elhal, újra és újra minden szálnál, de a függők mégsem tudnak leszokni róla. Vannak, akiknek pedig csak alkalmanként kell és akiknek sosem. Vannak a párkapcsolatfüggők, a normális emberek a szerelemmentesen élők.

Tökéletes pillanat lett volna. Én a kertünkben, ő is több száz kilométerre a sajátjában, nézzük a csillagok rejtélyes világát, és ábrándozunk, hogy a kettőnk kapcsolata is milyen rejtély. Miért kellett találkoznunk, miért ismertük meg egymást, és miért tart minket össze szorosan a Sors, miközben ezzel egy időben el is szakít? A csillagokat eltakaró felhők ráébresztettek, hogy már nem az a naiv kislány vagyok, aki izgatottan fekszik egy pokrócon a kert közepén, mert tudja, hogy több száz kilométerre tőle a szerette ugyanezt teszi, megtelik a szívük forrósággal.

A szívem csak úgy volt. Nem telt meg sem forrósággal, sem a várva csodával. Bánatot érzett, és keserűséget. A mentolos keserű ízt éreztem a számban is, majd leültem a betonra és a lassan feloszló felhők mögül előbukkanó csillagok elégedett, kissé talán öntelt mosolyt varázsoltak az arcomra. 

Eljön még az én időm.