Felnőtt, gyermeki szív

Felnőtt, gyermeki szív
(Ajánlom Tominak)

Semmit sem tudtam az életről. Csak azt hittem, hogy tudom. Aztán jött Ő. Gyorsan megtanultam, hogy mit jelent szeretni, törődni valakivel, gondoskodni valakiről. Elsőre azt hittem, Ő ilyen vagány, lezser srác. Nem az volt. Csupán gyerekes. Olyan, mint egy nagy gyerek. Rossz gyerek. Lelkesen, csillogó szemmel mesél. Rá kell szólni. "Tomika, ne menj oda, Tomika, ne nyúlj hozzá, ne csináld ezt, ne csináld azt!" Érzékeny volt, és hozzám menekült, ha bántották, ha rossz kedve volt, vagy ha csak dühös volt. Összekucorodva aludt, feje az ölemben. És amiről még nem tudok. Amiről azt, hiszi, hogy nem tudom, hogy hányszor fojtotta magába a sírást. Tudtam, hogy nem ok nélkül bújik hozzám. Nagyfiú akart lenni, és talán szégyellte előttem. Pedig pont én voltam, aki előtt nem kellett volna.
Neki is mondták, hogy változzon, mert megunom, és tőlem is kérdezték, hogy meddig bírom. Ő is félt ettől. Én is. Mert a legjobban én ismertem magamat. Sokszor én is elgondolkodtam. Tényleg, nem fogom megunni? Majd megtaláltam a kulcsot. A gyereknevelés éppen erről szól. Ahogy a gyerekünk, a párunk is egy életre szól. Nem küldjük el és dobjuk ki a gyerekünket azért, mert támogatni kell és gondoskodni róla. Nem cseréljük le a gyerekünket egy másikra. Talán lesznek, amikor rossz pillanatban kap el, amikor igazságtalan leszek, és én is kiborulok. Ilyen pillanata mindenkinek van, nemtől, kortól, lakhelytől és minden mástól függetlenül. De csak ezért nem lesz vége mindennek, nem dől össze a világ.
Szerettem, hogy ilyen. Nem akartam megváltoztatni. Tudtam, hogy eljön az idő, amikor komoly döntések előtt fog állni, amikor nagy felelőssége lesz. Ezek fogják őt igazán felnőtté tenni, részben. Másik részben marad az, aki. És magában hordozza a gyermekek legfontosabb tulajdonságát, amit a felnőttekből valahogy kihal: az önzetlen, feltétel nélküli szeretetet.