Túllépni

Vagy inkább átlépni. Rajta, miközben a sárban fekszik. Vagy inkább disznószarban. 

Hiába, ha az embernek be kell indítania magában a szakítás feldolgozását, akkor néha igen drasztikus módszerekhez folyamodik. 

Tudom, hogy kritikus vagyok az exszeimmel szemben. Olyan halálos bűnt nem tudok felróni nekik. Nem csaltak meg, nem vertek át, se meg. Csak seggfej módjára viselkedtek. Talán ez sem igaz. Az éremnek mindig két oldala van. Valamiben igazam van, valamiben nem. Az élet ilyen. Minden szakítás ilyen. A két fél az esetek 99,99%-ban kicsit ferdíti a sztorit, hogy ő kevesebb hányadban legyen hibás, vagy épp köti az ebet a karóhoz. Olykor patt helyzet van, és tulajdonképpen mindenkinek igaza van. Nos, ahogy a maradék 00,01% baktérium ugye nem pusztul el és vígan dorbézol a wc pereme alatt, vagy ahogy a maradék 00,01% makacs folt ragaszkodik a szövethez, úgy talán a szakítások ennyi részében nem ez történik.

Azért beszélek többes számban, mert nem akarom, hogy bárki is jobbnak érezze magát, mert kiemelt seggfejként beszélek róla. Hiába, Nyuszikáim, már vesztesek vagytok. Meg én is. Dögöljön meg a szomszéd tehene is. Múúúúhahahahaha. 

Na jó, egy lény van, akiről másképp kell beszéljek, mert ebben az esetben nem úgy ment az elengedés, ahogy kellene. Eddig nem akadtak gondjaim a szakítással. Léptem, csá! Na jó, nem ennyi, de nem kell kertelni. Elmúlt a szerelem, dobtam, megsirattam, ahogy kilépett az ajtón, majd kinyitottam az ablakot szellőztetni. Túl sokat rontották már itt a levegőt. Viszont az utolsóval nehéz dolgom volt. Amikor kidobtam, nem ment, utána meg fogta magát és itt hagyott. Jó vicc, hol van a kandi kamera? Aztán ráeszméltem: sehol. Gyanakodni kezdtem, főleg az utána történő beszélgetéseinkből kifolyólag, amit még mindig azt mutatták, mintha minden rendben lenne köztünk, holott már együtt sem voltunk. Szórakozol, Szivi? 

Ez volt az a szakítás, amire nem voltam felkészülve, mert még nem halt meg a szeretet. Még mindig ott lobogott bennem, és csak adni és adni akartam neki belőle. Ez mind a Tiéd! Vedd csak el! Az én ajándékom meg az lett, hogy próbáljak meg nélküled élni, és éljem át a szakítás fájdalmait. Akkor most sírnom kell, igaz? Éjszakákon át? Oké, megpróbálom. És sikerült. Előjöttek belőlem a kettős érzések. Akarlak, de amúgy meg dögölj meg. Elveszel feleségül? Baszódj meg. Hiányzol! Meg a faszt! De! Nem! De! Nem!

Aztán van egy olyan módszer, ami miatt elkezdtem írni a bejegyzést, és visszakanyarodok a többiekhez is. Az ember gyakran eljut egy olyan állapotba, amikor még a szar is le van szarva és eljátszik a bosszúállás gondolatával. Amikor az ex autójának a látványa nem sebeket tép fel, hanem újra boldoggá tesz, újra vágyak születnek. Ugyan már, eszem ágában sincs kulccsal végigkarcolni a fényezést! Cöhh.. Flexszel, Öcsém! Na az az igazi! Késsel kicsit szétvagdosni a kerékgumit, és baltával kiütögetni az a ablak üveget. Még a tetejére rámászni, és ugrálni rajta egy kicsit, miközben végigzongorázunk a magyar nyelv legtrágárabb szavain egyetlen mondatba összesűrítve, átkokkal, és "jó" kívánságokkal fűszerezve. 

Mit élünk át ilyenkor mi, megborult elméjű nők? Az elme orgazmusát. Mintha beszívnánk, leinnánk magunkat, vagy nem tudom, hogyan fejezzem ki. Kedves pasik, nem értem miért kell berezelni attól, ha egy nő bekattan. Ez nálunk természetes dolog, felmegy a pumpa, majd le! Ne féljetek, nem fogunk senkinek sem ártani! Amíg a törvényben nem szerepel olyan, hogy a nők menstruációjuk idején elkövetett tettük alól felmenthetők, addig nincs miért aggódni!

De komolyan. Senki ne vegye a szívére. Az egész csak arról szól, hogy valahogy túl kell lépni...