Az ember élete tele van problémákkal. Súlyosnak tűnő problémákkal. Egészen addig, amíg hirtelen rá nem szakad valami egészen más, ami után átértékeli az életet. Ami után visszasírná a korábbi súlyos problémáit, hiszen akkor még gondtalan volt az élete.
Egy csapás is nagy csapás. Két csapás pedig kegyetlen. Egy szeptemberi eleji szombati napon ért meg annyira a hógörgeteg, hogy lavinaként elinduljon és magával vigyen mindent, köztük engem is.
Ha egészség van, akkor minden van. Egészség nem volt.
Váratlanul csapott arcon annak az eshetőségnek a közelsége, hogy teljesen egyedül maradok. Ekkor döbbentem rá, hogy valójában mennyire magányos vagyok, és senkim nem maradna. Kétségbeesve próbáltam magam mellé keríteni valakit. Elszánt voltam és kitartó - 2 napig.
A nyakamba zuhant minden. Két háztartás vezetése, egy rokon néni ápolása, bevásárlások, és minden egyéb.
Újabb családtagok betegsége.
Bírtam a terhelést. Egészen december közepéig. Amikor lelöktem a bekészített karácsonyfát a terasztól, végigrugdostam az udvaron az éjszaka közepén, és zokogva üvöltöttem, hogy mennyire gyűlölöm a karácsonyt, és ez itt most kurvára nem a szeretet ünnepe. Tomboltam, reszkettem és levegőt is alig kaptam. Nem ismertem magamra.
Idővel javulni látszott a helyzet, mindenkinél. Amikor pedig már nem számítottunk rá, akkor jött egy családtag halálhíre, ami újra a mélybe taszított mindenkit. Kivéve engem.
Körülöttem mindenki sírt, és mindenki magába fordult. Én már nem tudtam. Én magamért könnyeztem, mert megrémültem, hogy belőlem kihaltak az érzések. Csak ültöm ott. Körülöttem mindenki a halállal foglalkozott. Nekem az élettel kellett, nekem az életet kellett továbbvinnem.
Nem tudtam megállni, nem állhattam meg. Nekem kellett dolgoznom, nekem kellett a családtagokkal a kórházba, orvosokhoz rohanni, nekem kellett képviselni a családot. Nem gyengülhettem el, nem ronthatták a látási viszonyokat a könnyeim és nem remeghetett meg a lábam a pedálok felett.
Választanom kellett: vagy feladom, akár egy másodpercre is, és mindennek vége, vagy erős leszek és rendíthetetlen, akár a kősziklák.
Az utóbbit választottam. Az Életet választottam.
Ez lett a jelszavam: Élet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése