Az ételek tekintetében talán kevésbé vagyok válogatós, mint a könyvekben. Számomra egy-egy könyv borítója, címe vagy fülszövege nem mond semmit. Nézhet ki jól a borító, és lehet jó címe, valamint fülszöveg gyanánt kiemelhetik a hatszáz oldalból azt a legjobb 10 sort, ettől függetlenül még lehet nagy csalódás, vagy akár fordítva. Talán ez annak is köszönhető, hogy gyerekkoromban még mások a Harry Potter-t falták, én általában a régi, hagyományos pöttyös könyveket olvastam, amelyek nem éppen fantáziadús borítókkal rendelkeznek. Valahogy világéletemben ki nem állhattam azokat a dolgokat, amikért mindenki odavolt.
Szóval így kezdtem a könyveket gyerekkoromban, a pöttyös könyvekkel. Abból sokat elolvastam, az itthoni készlet nagy részét, és imádtam is. Többször elolvastam őket, az egyik kedvencem a roppant cuki kislányról szóló Heidi volt, de a hasonlóan aranyos Mogyorót is szerettem, a Villantó mellett.
A csíkos könyvek bár inkább tinédzser témájúak voltak, alig vártam, hogy "nagyobb" legyek és végre azokat is olvassam. Ezekből már kevesebbet sikerült elolvasni, de ezekből is megfogott néhány. Főként Dániel Anna Találkozások című könyve volt rám nagy hatással, ami akkoriban teljesen megváltoztatta a gondolataimat a világról és kihúzott egy mélyebb pontból.
Később persze elért a 80-90s évek kamaszok romantikája, ami csupán a Denise könyvsorozatokig tartott, a Júlia, Romana, Tiffany és Bianka füzetektől már úgy éreztem, hogy megfulladok a szereplők nyálcsurgásától...
Aztán következett a Twilight hullám, ami engem elkerült, mert addigra már untam a nyáladzást, még ha vámpírokról is van szó, viszont a fantasy mégis érdekelt, ekkor kezdtem bele Moning Tündérkrónikájába. A másik dolog amit ki nem állhatok, az a könyvsorozatok. Ez Meg Cabot Neveletlen hercegnő naplójának köszönhető, amelynek az első 6-7 részét gond nélkül, csupán pár nap alatt elolvastam, a végére viszont sok volt. A Tündérkrónikák első 2 része saját példány, a többit viszont kölcsönkértem, a sorozat külön részeit viszont már nem is olvastam. Csakhogy ebben a könyvben már nem csak nyáladzás van, hanem erotika is, és ezúttal a főszereplő Jerricho Barrons-ként azonosított David Gandy fehérneműs (vagy nélküli...) képeire csöpögött a nyálam.
Hasonlóan széles körben imádott Paulo Coelho és Müller Péter világmegváltó gondolatai. Egy-egy könyvükkel be is próbálkozott egy-egy volt párom, de nem tudtam velük azonosulni. Az Alkimistából csupán szegény bárányokat sajnáltam, a Szeretkönyvről pedig úgy éreztem, hogy ez egy olyan útmutató a reménytelen párkapcsolatok számára, amelyet kettőnk közül nem nekem kellene olvasni. Ellenben Dan Brown őrült rajongóvá váltam, és számomra ő a best. Az írási stílusa számomra utánozhatatlan, a könyv egyszerűen letehetetlen.
Végülis pedig az aktuális kedvenc, Leiner Laura Szent Johanna gimije. Eredetileg Instagramon láttam az idézeteket és elkönyveltem, hogy én ebből már kiöregedtem, ez a mostani tizenévesek nyálcsorgatása. Annyi idézett jött velem szemben, hogy rákerestem, és azt vettem észre, hogy sorra lapozom az oldalakat. A napló stílusával tökéletesen azonosulni tudtam és Renivel együtt szerettem bele az őrülten menő Cortezbe. Az első kötet közel négyszáz oldalában azt tudom mondani, hogy semmi lényeges nem történt, mégis pár nap alatt elolvastam és a végén felsikítottam, amikor Cortez ráírt Renire.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése