2018. december 2., vasárnap

Az élet egy pillanat

Sokszor feltesszük magunknak a kérdést: mennyi az élet? A pontos válasz relatív. Ha buszra várunk, akkor még néhány perc is örökké valóságnak tűnik. Pedig az élet egy pillanat.

Nem lehet azt mondani, hogy nem jutott neki semmi az életből, hiszen 93 évet megélt. Mégis, csak egy pillanat volt. Visszatekintve arra a 25 évre, amíg az életemben születésem óta jelen volt, valójában egy pillanat volt a múlt. Tartalmas élete volt és sejtem, hogy nem könnyű. Túlélt egy világháborút, egy forradalmat, egy vonat balesetet. Túlélte a feleségét és két gyerekét. De mégis eljött az életében az a pillanat, amelyet már nem tudott túlélni, ami ellen elveszítette a harcot. 

Büszke ember volt, makacs és akaratos. Büszke volt az eredményeire. A kisszoba falán keretben porosodott a méhészeti aranyoklevél, a szekrényben mappákba rendezgetve lapultak az előléptetési oklevelek, és talán, ami a legnagyobb büszkeség volt számára, és amellyel a nappalit kiplakátolta, az a 90. születésnapja volt, az oklevelek, a fényképek.

Mindenki ismerte. Bárkinek meséltem, hogy ki a dédapám, mindenki nevetve legyintett, hogy persze, hogy ismeri! Hogyne, hiszen postás volt. Meg szabó. Meg méhész. Mikor mi, ahogy az élet hozta. A kert végében hosszában húzódtak a kaptárak. Több, mint száz család méh. Majd csak 80 család. Vagy 60 talán. Majd alig 5, majd 1, még végül az is elpusztult. A kaptárak ma már a gazok között korhadnak, a fészer is összedől már, a fű, a gaz, a kis fa hajtások átvették az uralmat. A lakókocsi összerogyott, a műhely és a garázs is rogyadozik. A beton feljárót hatalmába vette a lonc és a fű.

S jött az a pillanat. Csupán néhány másodperc, amíg elesett és a sorsa meg lett pecsételve. Szívós emberként még 1,5 hónapig húzta, de az egész néhány pillanaton múlt. Egy pillanat váltotta ki, hogy az örökké mozgó, úton levő, mászkáló erős ember ágyba kényszerült, és mozogni is alig bírt, erőtlen és gyenge volt. Egy pillanat váltotta ki, hogy szép lassan leépüljön, hogy egy folyamatos időutazásba kezdjen, és egyre-másra képzeletben átélje az élete mérföldköveit. A háborút, a vonatbalesetet, a születésemet. 

Megfogta a kezünket és annyit mondott, hogy "csak szeretet legyen". 

Így múlik el az élet. Egy pillanat alatt.

"Mindegy, tovazizzen az élet:
Eszmélsz, s már itt az ítélet,
Szíved, agyad ostoba röggé...
Magad így vagy amúgy, de örökké."
(Sík Sándor - Emberség)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése