Egy napsütötte délutánon elégedetten dőltem hátra egy padon Tapolcán, és néztem, ahogy a kacsák könnyed mozdulattal úsznak a vízen. Szinte suhannak. Megirigyeltem őket. Eszembe sem jutott, milyen csodás lehet repülni, szabadon fent az égen. Csak azt figyeltem, mennyire lazán úsznak a vízben.
Nem akartam már szárnyalni. Meg se fordult a fejemben, hogy van ilyen lehetőség. Hogy ott fent, egészen magasban adjam át magam a szélnek és a bizonytalan irányoknak. Megismertem, hogy a legkülönlegesebb dolgok olykor pont a legegyszerűbbek.
Talán rosszul kellett volna magam érezni, hogy ott ülök és nem sok mindennel foglalkoztam.
Először a múlttal kezdtem el, ahogyan egy őszi délelőtt az elhagyatott parkolóban másodjára vallott idén szerelmet és ígérte meg az egész világot a csillagokkal együtt. Talán tényleg meg tudta volna adni, mert volt hozzá elég pénze, hogy megvásárolja. De ettől többet nem. Pont ezért fordult meg a fejemben, hogy újra megtörténhetne ez a pillanat. Újra szerelmet vallhatna és megígérhetne mindent. Szembeköpném.
Mit tud kezdeni az ember egy olyan világgal, amit a kirakatban látott meg és választott ki? Megkapja, hazaviszi, elolvassa a mellékelt használati útmutatót, és? Mi van az és után? Használja, ameddig meg nem unja, hogy valójában minden részét ismeri. Hiszen pont azért választotta, mert ismeri a részeit és tetszik neki. Mint egy porszívó. Tetszik a színe, nincs benne porzsák és kárpit tisztítására is alkalmas. Tökéletes! Otthon pedig hetente egyszer előveszed, hogy felporszívózz vele. Erre képes. Többre nem, hiába adtad érte oda két havi fizetésedet.
Véletlenül botlottam bele egy nagyon különleges világba. Még évekkel ezelőtt. Most vettem észre hogy egy felfedezetlen világ, amely nem szerepel a kirakatban a többi között. Borsózni kezdett a hátam. Vajon ez miért nincs ott a többi között? A kíváncsiság hajtani kezdett, hogy megismerjem. Ekkor jöttem rá, hogy mennyivel csodálatosabb megismerni és kialakítani valamit, mint megvenni egy előre gyártottat.
Elég hamar érezni kezdtem, hogy ezt a világot mintha már egy kicsit ismerném, nem volt annyira idegen. Miután ledöntöttem a kert köré épített zord falat hirtelen szép színben tűntek fel a virágok. Szép lassan a falakat kezdtem el keresni, hogy lerombolhassam, és megnézzem, milyen csoda rejlik mögötte. Újabb és újabb dolgokat fedeztem fel, miközben mindvégig azt éreztem, hogy ezt már ismerem.
Felidéztem magamban a kis herceg történetét. Azt hiszem, felfedeztem ama törékeny kis herceget és az ő aprócska, mégis csodálatos világát. Ahol ha szeretném, akár negyvenháromszor is megnézhetem a naplementét, és olyan különlegességeket találhatok itt, amelyek sehol máshol, ezért kiemelten fontos, hogy vigyázzak rá és megőrizzem azt. [1]
Nyugalom töltött el, ahogyan újabbnál újabb felfedezéseimet tettem meg, közben szépítgettem és otthonosabbá varázsoltam. Boldoggá váltam, egyre biztosabban éreztem, hogy megtaláltam azt a világot, amelyet szeretnék.
Nem csak üres szavakat kaptam Tőle, hanem sokkal fontosabbat attól: tetteket. Ezért voltam képes hinni a szavainak, mert azokhoz mindig társult egy-egy tett. Kérés nélkül. Az én szavaim nem is kellettek, nem kellett kérnem semmit. Mindig ott volt. A semmiből tűnt fel és lelkesen jött az ajtómhoz, türelmesen várt, mire végre odaléphetett mellém és megfoghatta a kezemet.
Nem csak üres szavakat kaptam Tőle, hanem sokkal fontosabbat attól: tetteket. Ezért voltam képes hinni a szavainak, mert azokhoz mindig társult egy-egy tett. Kérés nélkül. Az én szavaim nem is kellettek, nem kellett kérnem semmit. Mindig ott volt. A semmiből tűnt fel és lelkesen jött az ajtómhoz, türelmesen várt, mire végre odaléphetett mellém és megfoghatta a kezemet.
A repülés a legtöbb madárra jellemző. Szinte mind tudja. Semmi különlegesség nincs benne. Hiszen ezért madarak, hogy szárnyuk legyen. Sokkal különlegesebbek a kacsák, ahogy suhannak a víz felszínén.
