Ha nem vagy itt...

Ha nem vagy itt...
/Ajánlom Tominak/

Most üres a szobám. Fel-le sétálgatok, a mozgásban nem akadályoz az ágyad. Most a sarokban pihen az ajtó mellett. Megszoktam, hogy ott van, nem esek fel benne. Az asztalom épp nem üres. Tele van betegséget vigasztaló csipszes zacskókkal, hogy aztán sírjak, hogy kövér vagyok, Te pedig megvigasztalsz, hogy így szeretsz. Müzlik várnak az utazásra. Nem eszem meg őket, mert szeretném veled megosztani. Csak a kifogyott tollad bújik meg a tolltartómban. És a lejárt bérleted hever az asztalon, amit minden nap a kezembe veszek, hogy csodáljam a kézzel írott számjegyeid. A szobát lassan lepik el a mi a dolgaink. Közös fénykép, Tőled kapott képeslap, aminek a szövegén ma is sírok. Kinderfigura, a sminkcuccaim közt a tusfürdőd, fogkefém mellett a fogkeféd. Ágyamban egy plüssmaci. Az ablakban a kankalin eldugva a többi virág közé. Szomorú voltál, hogy nem Te vehetted meg nekem. Hervadozik. Nem locsolom. Éjszaka csend van, nem figyelem a tündéri pofidat, ahogyan alszol. Ha bejövök nem tapogatom meg a pokrócot mert alábújtál, nem rántasz be derekamnál fogva, nem nézel rám rosszcsont szemekkel. A lámpa is másfelé szokott világítani, mert Te úgy szereted. Ha itt vagy, megváltoznak a tárgyak. A szoba hirtelen összemegy, másképp néznek a ki a falak, a bútorok, ahogy a Te árnyékod vetődik rá. Az üdítő is itt van még, és a polcod is üresen áll. A ruháim már úgyis totál összekeveredtek.
Ha nem vagy itt, minden más. Nem jobb. Más.