Az álmoknak két fajtája van. Ami Te irányítasz és amit nem. Amiről nappal álmodsz, amire vágysz, az csakis rajtad múlik. Rajtad múlik, mit szeretnél és az is, hogy képes vagy-e megvalósítani. Meg is tudod szüntetni. De ami éjszaka vár rád, az ellen tehetetlen vagy. Nem tudod szabályozni, hogy mi történik benne, kik vannak benne. Megvalósítani sem tudod, bárhogy is szeretnéd.
Vannak nagyon valósághű álmok. Van, hogy reggel felkelsz és nem tudod elhinni azt az érzést, hogy vége, csak egy álom volt, nem történt meg és nem is fog. Rossz álomnál ez egy megváltás, míg a jó álomnál átok.
Jó álmom volt. Meglepő. Olyan, ami az egész napomra rányomta a bélyegét, beköltözött a fejembe, és benne hagyta azt az illető személyt. A semmiből jött álom volt, abszolút nem a valóságra épült. Ébredés után valójában ügyet sem vetettem rá, de mégis elkezdett motoszkálni bennem a gondolat, hogy miért álmodtam pont vele pont ezt, mígnem teljesen rabul ejtett.
Eszembe jutott egy régi eset. Akkor is hasonló álmom volt másvalakivel. Évek múlva pedig kiderült, hogy nem alaptalan volt. Egy jel volt, egy rejtelem. Akkor az ugyanolyan abszurdnak tűnt, mint ez.
Abszurdum. Ezzel tudnám a legjobban jellemezni. Egyre inkább rabul ejtett, miközben kést forgatott bennem a lehetetlenség. Mint egy rozsdás fogaskerék, olyan lassan, recsegve indult meg a kattogás, majd egyre olajozottabban kezdtek forogni, végül pedig csak kattogott és kattogott a gondolat, miközben a fogaskerekek forgása láncot tekert körém. Az álom rabja lettem.
Nincs benne egy csepp értelem sem. Épp ezért foglalkoztam vele. Akkor hát miért? Miért Ő, és miért ez az álom? Miért?
Még inkább súlyosbítja a helyzetet, hogy néhány éve pontosan ilyen álmom volt szintén vele. Akkor is napokon át foglalkoztatott.
Attól félek, hogy most több lesz, mint néhány nap, ugyanis már nem csupán a gondolat, hanem Ő maga, a lénye fészkelte be magát a fejembe. Attól félek, hogy újra rabul ejt egy álom.
