"Boldog új évet Drága!"
Ez az üzeneted kellett ahhoz, hogy sírva fakadjak. Hogy az eddig visszatartott könnyek végre utat törjenek magának, és összeomoljak.
Újból.
Idén már utoljára. De csak azért, mert 5 óra múlva vége.
Felültem életem talán eddigi legnagyobb hullámvasútjára. Fent és lent. Egyszerre. Nem találtam meg egy középutat. Helyette megtaláltam a két végletet. Hogyan képes egyáltalán egyszerre a legjobb és legrosszabb létezni, nemhogy egy testben létesülni?
Nem ismertem fel, hogy összeomlok. Olyankor naponta többször. Olyankor hónapokig nem. Nem akartam elfogadni. Pedig erőtlenül reszketek. Állni is nehéz.
Letettem a cigit. Nem vágyom már úgy rá. Nem vágyom már úgy rád.
Letisztulnak a fejemben a gondolatok. Nem homályosul el a környezet és maradsz te élesen a középpontban. Megjelenik a környezet. Nem tudom kizárni. Akkor mégis hogyan tovább?
Nem akarlak fenntartásokkal kezelni.
Nem akarlak kezelni.
Nem akarlak.
Akarlak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése