A reggeli sietségben megvetettem az ágyat, és két pokrócot is tettem rá, hogy még véletlenül sem lógjon ki a párna legkisebb csücske. A kézfejemre húztam a blúzom ujját, és végigsöpörtem vele az asztalt, majd a porcicákat befújtam a tévé asztal alá, nehogy legyen egy porszem is. A rendetlen asztalom katonás rendben állt, a felesleges dolgokat a fiókba szórtam, a ruháimat begyűrtem a szekrénybe. A naptárt gondosan előbbre helyeztem, hogy lásd, bekarikáztam a születésnapodat. Induláskor az ajtóból még vetettem egy pillantást a szobára. Rá sem ismertem, sosem volt ennyire tiszta és rendezett. Sóhajtottam és bezártam az ajtót. Talán ma a vendégem leszel.
Szívesen lettem volna nálad is. Megnéztem volna a lakásodat, ahol élsz. A bútoraidat, a függönyeidet, a kilátást az ablakból. Azt, ahogy otthonosan mozogsz benne. De azt kívántam, te gyere fel hozzám. Egy véletlen folytán. És főznék neked egy kávét.
De ma sem voltál a vendégem. Ismét rágyújtottam egy cigarettára. Egyedül feküdtem a sötétben. Ez a szoba talán még sosem volt annyira üres, mint amilyen most volt...
/2014/
